Tízezer éves mesterséges alagutak százaira bukkantak Brazíliában

Elképesztő dolgot fedeztek fel Brazíliában. Több száz, egymással összefüggő, több négyzetkilométeres kiterjedésű mesterséges vájatot mélyen a Föld alatt.

Ez még önmagában nem is lenne világszenzáció, azonban az már nagyon megdöbbentette a tudósokat, hogy a kormeghatározás alapján ezek a barlangok legalább 10.000 évesek, de akár ennél is jóval régebbiek lehetnek.

Ráadásul az alagutak falán különös, vésésre, vájásra utaló nyomokat találtak.

“Ezeket nem véshette ki a természet. Nem ismerünk olyan geológiai folyamatot, ami hasonlót eredményezne” – állítják a geológusok.

Szintén nem hozhatták létre állatok. Sem ember, mert abban az időben egyszerűen nem voltunk még képesek társadalmakba rendeződni. Ez a sok alagút civilizáció hajnala előtti időkben keletkezett.

De ha nem emberek, és nem is a természet műve, akkor kik, vagy mik hozták létre?

 

Ezek az alagutak nagyon sok kilométeren át futnak a föld alatt, és még nem sikerült őket teljesen feltérképezni. Nagyon szövevényes hálózatot alkotnak, mely szinte egyedülálló a bolygón.

Ha az emberiség nem alkothatta ezeket az alagutakat, talán a minket megelőző civilizáció művei lehetnek.

Hogy ez a korai földi civilizáció emberi volt-e, vagy földönkívüli, azt nem tudni, rengeteg elmélet van erre vonatkozóan. De az szinte biztos, hogy fejlett műszaki megoldásokkal rendelkezhettek, mert ilyen alagutakat nem könnyű létrehozni ősi technikával, sőt, közel lehetetlen.

Az alagutakat eredetileg Heinrich Theodor Frank fedezte fel. A Rio Grande Szövetségi Egyetem kutatójaként. Egy építkezésen talált rá egy 1 méter átmérőjű lyukra.

Mikor belenézett, egy alagutat látott. Azonnal sejtette, hogy találhatott valamit, ezért egy héttel később visszament egy kutatócsapattal, ekkor tártak fel több száz hasonló alagutat, melyek mind egybefüggnek.

Ezek az alagutak körülbelül 70 centiméter magasak voltak átlagban, és néhány méterenként vagy elágaztak, vagy elkanyarodtak. Ha valóban értelmes lények hozták létre, nem lehettek magasabbak egy méternél.

Vajon a kis szürkék alkották? Vagy az előző emberiség törpenövésű volt?

A hatalmas vésésnyomokat nem sikerült megfejteni, így senki sem tudja, hogy pontosan mik lehetnek, van-e valamiféle jelentésük, vagy, hogy egykoron mi célt szolgálhattak.

A szkeptikusok szerint ezeket az alagutakat valahogyan egy eddig ismeretlen természeti erő alakíthatta ki, és a vésések valójában ott élő állatoktól származhatnak.

Ennek azonban rengeteg minden ellentmond, és sokkal több bizonyíték van az alagutak mesterséges eredetére.

Ha valóban az előző emberiség építette, akkor felmerülhet a kérdés: mi célból? És az is, hogy ez lehet-e az első olyan lelet együttes, mely bizonyíthatja egy rajtunk kívüli civilizáció létét itt a Földön?

GlobálisVilág | Forrás: avilagtitkai.com

No Comments Yet

Comments are closed

Impresszum

Tulajdonos: Németh Mónika, Konecsny Ágoston Pál
Az oldal üzemeltetője: GV Média | Egyéni vállalkozás
Adó.sz: 67916744-2-28
Nyilvántartási szám: 50945638
Nyilvántartási szám: NAIH-109471/2016
ÁSZF | Adatvédelmi nyilatkozat

A bankkártyás fizetés biztonságát az SSL védelem garantálja. Biztonságos fizetési felületet.

Fizetés

Weboldalunk SSL tanúsítvánnyal rendelkezik.

A bankkártya adataidat soha nem ismerjük meg és mi nem tároljuk. A fizetésért egy PayPal tulajdonában álló cég felel, a Braintree. Így biztos lehetsz benne, hogy minden adatod biztonságban marad, hiszen a PayPal neve garancia. Az SSL vagy a teljes nevén a Secure Socket Layer egy olyan protokoll, amely a webböngészés alatt biztosítja a biztonságos kommunikációt a kliens (a honlap látogatójának a böngészője) és a szerver (a honlapot kiszolgáló tárhely) között.

Ügyfélszolgálat

Amennyiben kérdése van, kérjük, keresse fel ügyfélszolgálatunk.

Telefonon
Hétfőtől - Péntekig: 08:00 - 20:00
Szombaton: 09:00 - 14:00

Németh Mónika | +36 30 422 9550

A kiszállításokért a Magyar Posta Zrt. - MPL Futárszolgálat a felelős.
A csomagok nyomonkövetése itt érhető el a rendszer által kiküldött azonosítóval.

Ügyfélszolgálati e-mail: info@globalisvilag.com
Rendeléssel kapcsolatos ügyintézés: rendeles@globalisvilag.com
Médiaajánlat: sales@globalisvilag.com