MEGOSZTÁS

A légzésünk az egyik legnagyobb csoda, ami az emberi életben folyamatosan, minden pillanatban történik, mégis olyan nagyon kevés figyelmet fordítunk rá. Pedig csoda, a maga teljes valójában! Hiszem, hogy a légzésünk megfigyelése, és a légzéstechnikák alkalmazása egészen új dimenziókat nyit meg az emberi életben, mind egészségileg, mind pedig a szellemi fejlődés területén.

A keleti kultúrák nagy hangsúlyt fektetnek a helyes légzésre. Mind a kínai, mind az indiai gyógyászat egyik alapvetése, hogy csak helyes légzés által érhető el az egészség és a nyugodt elme. Mi kevés figyelmet szentelünk a légzésünknek. Leginkább akkor törődünk vele, ha valami baj van, nem kapunk megfelelően levegőt (pl. egy náthánál).

Valójában mi városi emberek nagyon rosszul is lélegzünk. A légzésszámunk átlagosan magas. Ez azt jelenti, hogy túl sok levegőt veszünk be egyszerre. Ez nem csak az egészségünknek káros, de a mentális állapotunknak sem tesz jót. Nőknél és ülő életmódot folytatóknál jellemző leginkább, hogy pihegő mellkasi légzést végeznek (ez a tipikus hisztériás légzés). A pihegés pedig frusztrálttá, feszültté és aggódóvá tesz.

A helytelen testtartás és a stressz, bizonyos érzelmi és mentális tartalmak mind nagyban befolyásolják a légzésünket. A helyes légzést és testtartást azonban ugyanúgy be lehet gyakorolni, mint a biciklizést. Sőt, saját tapasztalatom, hogy a folyamatos gyakorlás hatására a légzés valójában magától „beáll” az egyén számára legoptimálisabbra.

A keleti kultúrák nagy becsben tartják ezt a csodát, ami a lélegzet. Az egészség és a szellemi fejlődés kulcsát látják benne. A légzés a híd a tudatos és a tudattalan között, az ember látható és láthatatlan dimenziója között. Ezt nagyon egyszerűen lehet igazolni is. A légzésedet ugyanis tudod teljesen az uralmad alatt tartva szabályozni is a tudatos elmével, de abban a pillanatban, ahogy nem figyelsz rá tudatosan, nem áll meg, hanem átveszi az irányítását egy tudattalan rész, hogy a tested megfelelő mennyiségű levegőhöz juttassa. Ugye, hogy ez valóban csoda? Milyen fantasztikus szerencse, hogy nem bízta száz százalékban ránk az anyatermészet ezt a dolgot! Van bennünk valaki, aki akkor is lélegzik, amikor mi nem figyelünk.

No, ezzel a valakivel lehet kapcsolatba lépni a haladó légzésmeditációk során. Azaz, ezt a valakit lehet integrálni. A jógikus légzéseknek – pránayámáknak – ez az egyik feladata! Hogy segítse az elme lecsendesedését, megzabolázását, és utat nyisson egy békésebb, és a világgal egységben élő énnel való találkozásnak. Erről később, egy külön anyagban lesz szó. Másik feladata az életerő áramoltatása és felhalmozás a testben.

Saját tapasztalatom, hogy aki csak alapfokon elkezd gyakorolni egy-egy légzéstechnikát, nagyon nagy fejlődést érhet el. Nézzük meg egy kicsit, hogy a légzéstornák milyen pozitív hatással vannak az egészségünkre:

  • az idegrendszer kiegyensúlyozása, nyugodtság (légzésgyakorlat után mindenki érzi, hogy megnyugodott, hogy ellazultabb állapotba került, kitisztult az elméje)
  • javul az emésztés, javul az ideges gyomor szindróma
  • a vérnyomás csökken légzésgyakorlat hatására
  • éberséget, jobb teherbíró képességet tapasztalhatunk légzésgyakorlat után.
  • javul a tüdőkapacitás
  • kiegyensúlyozó hatást fejt ki a hormonháztartásra
  • jó hatással van az érrendszerre (tonizál)
  • megszűnik a fáradtságérzés, javul a közérzet

A testi hatásokon kívül a légzésgyakorlatok nagyon jó hatással vannak a pszichére is. Mivel az idegrendszer megnyugtatásával és a test finom energetikai rendszerének kiegyensúlyozásával ható légzésgyakorlatok elősegítik a meditációt, fokuszálást és a befelé figyelést is. Emlékszem, az első igazi légzésmeditációmra. Hihetetlen frissességet, kiegyensúlyozottságot, a világgal való kibékülést tapasztaltam utána. Ez az élmény győzött meg arról, hogy érdemes ezzel a témával behatóbban is foglalkozni, érdemes a mindennapjaim szerves részévé tennem. Ezt ajánlom mindenkinek, aki szeretne tenni az egészségéért és egészséges, építő módon kívánja testéből és elméjéből száműzni a stresszt.

A légzéstornát érdemes mielőbb elkezdeni, ha lehet, figyeljünk oda gyermekeinkre, tanítsuk őket, gyakoroljunk velük, hogy nekik már ne legyenek olyan problémáik, mint a felnőtteknek. Elkezdeni azonban soha nem késő! A szervezetünk meg fogja hálálni az odafigyelést!

Nézzünk pár alapvető légzésgyakorlatot!

Alap teljes jógalégzés:

Helyezkedj el kényelmesen a földön fekve. Tehetsz a nyakad vagy a térdeid alá egy-egy párnát. Kapcsolj be valamilyen kellemes, lazulós zenét. Lélegezz úgy, hogy gondolatban töltsd meg levegővel a hasadat (érezd, ahogy a hasad megemelkedik, kidomborodik légzés közben), a mellkasodat (érezd, ahogy a mellkasod megemelkedik, megnő) és a tüdőcsúcsodat. Teljesen töltsd fel a tested levegővel gondolatban. Tartsd egy pár pillanatig a lélegzetet bent, aztán engedd ki. Érezd, ahogy a hasad „leereszkedik” aztán a mellkasod is, végül a tűdőcsúcsból is távozik a levegő. Folytasd ezt legalább 10-15 percen keresztül. Figyelj közben a gondolataidra! Ha van olyan gondolat, ami zavar, akkor képzeletben fújd azt is ki a kiáramló levegővel. Ha van olyan gondolat, amit szeretnél beépíteni, akkor képzeletben vedd magadhoz a beáramló levegővel. Próbálj egészen lassan és mélyen lélegezni, tudatosítva a levegő útját a testedben. Ez a nagyon kis egyszerű technika hihetetlenül ellazít, relaxál, kiűzi a gondokat az agyból és a stresszt az izmokból. Segítségedre van az elalvásban, megnyugvásban, fokuszálásban is.

Váltott orrlyukú légzés:

A váltott orrlyukú légzés a hatha jógában  egy alapgyakorlat. Segít egyensúlyba hozni a szimpatikus és a paraszimpatikus idegrendszert, tisztítja az egész légzőrendszert, relaxál.

Legkönnyebben kivitelezhető változata:

Kényelmes ülésben helyezkedj el, egyenes háttal. A mutató és a középső ujjad a homlokod közepén, a kis- vagy gyűrűsujjaddal az egyik orrlyukadat, a hüvelykujjaddal a másikat tudod így befogni. Fújd ki a levegőt a jobb orrlyukadon lassan, egyenletesen, majd végy egy mély levegőt rajta keresztül. Aztán a bal orrlyukadon fújd ki a levegőt és végy egy mély levegőt a bal orrlyukadon keresztül is. Aztán csere. Ezt ismételheted 10 – 15 percen keresztül. Légzésed legyen teljes, mély és lassú. Figyelj arra, hogy mindkét orrlyukon ugyanannyi számú be- és kilégzést végezz! Allergiásoknak kifejezetten jó hatású lehet ez a légzőgyakorlat!

Minden egyes légzésgyakorlat közben elképzelheted, ahogyan az életenergia beáramlik a tüdődön keresztül a testedbe, az vérerek pedig továbbítják azt minden egyes szervedhez. A legkönnyebb a vizualizáció akkor, ha ezt a pránát egy aranyló fényként képzled el, ami a légzés során feltölti a testedet.

FIGYELEM:

Asztmások, tüdőtágulatban vagy egyéb tüdőbetegségben szenvedők ne végezzenek otthon légzőgyakorlatokat! Minden esetben konzultáljanak előtte szakemberrel!!!

Szerző: Fordor Józsa

GlobálisVilág | Forrás: ujegyensuly.hu