A szingularitás egyetem, iskola az innovátoroknak

A Szilícium -völgy legkiválóbb elméi 2008-ban a Google internetes óriással és a NASA-val közösen létrehozták a Singularity Egyetemet, hogy a legelőremutatóbb projekteket és “innovátorokat” támogassák, s ezzel potenciálisan milliók életminőségén javítsanak.

Hogy megértsük, mi is ez az egyetem, előbb az alapfogalmat kell tisztázni, amely köré az intézmény felépült. A technológiai szingularitás azt a lehetséges jövőbeli eseményt jelenti, amikor a technológiai fejlődés annyira felgyorsul, hogy az adott korszakban élők már nem képesek azt teljesen megérteni és megjósolni a fejlődés irányait. A témával foglalkozó egyetemet Raymond Kurzweil feltaláló és jövő kuatató és Dr. Peter Diamandis, az egyéni űrutazás úttörője alapította a Google, a NASA és számos más tudományos szervezet segítségével.

A NASA kaliforniai kutatóbázisán megnyílt egyetem első kurzusán negyven diák vehetett részt. Bár a kilenc hetes tanfolyam díja huszonötezer dollár volt, rendkívül sokan érdeklődtek az előadások iránt, és a tanárok ezerkétszáz jelentkező közül válogathatták ki azokat a szakembereket, tudósokat és vállalatvezetőket, akiknek a továbbképzésével foglalkozni szerettek volna, és akiknek az ötleteire kíváncsiak voltak.

A világ legelitebb egyetemének első kurzusára felvételt nyert hallgatók átlagéletkora 31 év, és körülbelül egyenlő arányban vannak köztük nők és férfiak. A tanároknak a legnagyobb gondot a különböző szakterületek képviselői közötti választás jelentette.

“Ha felvettünk volna negyven nanotechnológia kutatót, nem érhettük volna el a célunkat. Nagyon sokat gondolkodtunk első osztályunk összetételén, és azon, hogy a tudomány különböző területeinek képviselői milyen arányban kerüljenek be. Azt hiszem a válogatás sikeres volt, és félelmetesen jó csoportot hoztunk létre. Néhány diákunk a képesítése vagy az eredményei alapján akár taníthatna is nálunk”- mondta el Salim Ismail a Szingularitás Egyetem vezérigazgatója.
Az egyetem diákjai a kurzus során a legújabb technikai vívmányokat és kutatási eredményeket tanulmányozták és megpróbálták feltárni az ezek között lévő kapcsolatot és a különböző területek közötti együttműködési lehetőségeket. A tudomány különböző területeinek az eredményeit több mint száz előadó segítségével ismerhették meg. Órákat adott többek közt Vint Cerf az internet protokoll egyik megalkotója, a Google alelnöke, Will Wright a Sims játéksorozat tervezője, George Smoot az ősrobbanás elmélettel foglalkozó Nobel-díjas fizikus, és Peter Thiel milliárdos, a PayPal alapítója.

www.gyartastrend.hu
“Egymástól tanultunk. Legalább annyi dolgot értettem meg és vizsgálhattam meg új nézőpontból az órák során, mint a tanítványaim. Rendkívül érdekes, és provokatív elképzelések megszületéséhez vezetett, hogy a diákok és az előadók a legkülönbözőbb szakterületek képviselői közül kerültek ki”- mondta el az órákról Tara Lemmey Electronic Frontier Foundation korábbi vezetője.

A kurzus első néhány hetében a tanulók a legkülönbözőbb témákban hallgattak meg előadásokat, majd kisebb csoportokban részletesebben foglalkoztak bizonyos szakterületekkel, végül pedig a tanultakat felhasználva ki kellett dolgozniuk egy olyan vállalkozás vagy szolgáltatás tervét, ami emberek milliárdjainak az életét változtathatja meg tíz éven belül.

A szolgáltatások tervét a szemeszter végén mutatták be a diákok, a prezentációkat hallgatók között különböző a kockázati tőke befektetési társaságok képviselői is megtalálhatóak voltak. A diákok egy részének a tervei kifejezetten őket célozták meg.

A Gettaround nevű projekt egy autómegosztó rendszerről szólt, melynek segítségével az emberek egyszerre közlekedhetnének egyszerűbben és csinálhatnának pénzt a járműveikből. A One Global Voice nevű diákcsoport egy olyan szoftvert dolgozott ki, ami fejlődő országok számítógépes szakembereinek segíthet SMS alkalmazásokat készíteni, egy másik, angol tudósokból álló csoport pedig egy vészhelyzetek során bevethető életmentő rendszert mutatott be.

Az egyik legérdekesebb elképzelést az Acasea nevű csoport dolgozta ki. A tudóscsoport a háromdimenziós nyomtatás technológiáját házak elkészítésére használná fel. Egy olyan hordozható eszközt terveztek, mellyel három-négy ember, két nap alatt felépíthet egy lakóépületet. A terv megvalósítására egy céget is létrehoztak, és befektetőket keresnek az eszköz gyártásához és forgalmazásához a fejlődő országokban.

A kurzus elvégzése sok tanulónak nem csak lehetőségeket biztosított, hanem a gondolkodásmódját is megváltoztatta. “Rendkívül sok dolgot tanultam, és sokáig nem hittem el, hogy megragad bennem mindaz, amit hallottam. Aztán volt egy pillanat, amikor előjött, és valahogyan összeállt az a hatalmas ismeretanyag, amit a hálózatokról, számítógépekről és a nanotechnológiáról sajátítottam el a tanfolyam során. Az egyetem megváltoztatta a világlátásomat. A kevesebb mint egy milliárd embert érintő dolgok már nem mozgatnak meg. Megváltoztak a mértékek. A tervek, a látomások sokkal nagyobbak lettek”- mondta el Sofya Yampolsky az egyetem egyik diákja, aki jövőkutatással foglalkozik.

GlobálisVilág | Németh Mónika
Forrás: index.hu
penzcsinalok.transindex.ro
technet.hu

Németh Mónika

Németh Mónikának hívnak, 27 éves vagyok a Globális Világ magazin alapítója és szerkesztője. Magazinomban elsősorban a lélek megértésen keresztül ismerkedem a világgal, és az energiák tudatos irányítására törekszem általa. Tanulom mindennap, és a Globális Világ lett a tankönyvem. Gyarapodjunk együtt mindennap (!) Szeretettel <3

No Comments Yet

Comments are closed

Impresszum

Tulajdonos: Németh Mónika, Konecsny Ágoston Pál
Az oldal üzemeltetője: GV Média | Egyéni vállalkozás
Adó.sz: 67916744-2-28
Nyilvántartási szám: 50945638
Nyilvántartási szám: NAIH-109471/2016
ÁSZF | Adatvédelmi nyilatkozat

A bankkártyás fizetés biztonságát az SSL védelem garantálja. Biztonságos fizetési felületet.

Fizetés

Weboldalunk SSL tanúsítvánnyal rendelkezik.

A bankkártya adataidat soha nem ismerjük meg és mi nem tároljuk. A fizetésért egy PayPal tulajdonában álló cég felel, a Braintree. Így biztos lehetsz benne, hogy minden adatod biztonságban marad, hiszen a PayPal neve garancia. Az SSL vagy a teljes nevén a Secure Socket Layer egy olyan protokoll, amely a webböngészés alatt biztosítja a biztonságos kommunikációt a kliens (a honlap látogatójának a böngészője) és a szerver (a honlapot kiszolgáló tárhely) között.

Ügyfélszolgálat

Amennyiben kérdése van, kérjük, keresse fel ügyfélszolgálatunk.

Telefonon
Hétfőtől - Péntekig: 08:00 - 20:00
Szombaton: 09:00 - 14:00

Németh Mónika | +36 30 422 9550

A kiszállításokért a Magyar Posta Zrt. - MPL Futárszolgálat a felelős.
A csomagok nyomonkövetése itt érhető el a rendszer által kiküldött azonosítóval.

Ügyfélszolgálati e-mail: info@globalisvilag.com
Rendeléssel kapcsolatos ügyintézés: rendeles@globalisvilag.com
Médiaajánlat: sales@globalisvilag.com