1850-ben még úgy gondolták, hogy a vonat megöli az utasokat

“A vonatok nem közlekedhetnek túl gyorsan, mert az utasok levegő hiányában megfulladnak”

Dionysus Lardner, a London University professzora

Egy évvel Lardner halála előtt megnyílt a Liverpool-Manchaster vasútvonal, ahol a gőzmozdony által vontatott vagonok segítségével már ipari mértékben lehetett árut és nagy számban utasokat szállítani. A szerelvényen természetesen senki nem fulladt meg légszomjban. A 20. században a japán és francia tervezőmérnökök több száz kilométer/óra sebességgel száguldó gyorsvasúthálózatot építettek ki hazájukban. Ezek a vonatok egy lassabb repülő sebességével közlekednek, az utasoknak azonban még itt sem kellett légzőkészüléket osztani.

www.flickr.com
Az utasok még 500 km/óra sebességnél, sem szoktak légszomjra panaszkodni Foto: www.flickr.com

Dionysus Lardnert korának legismertebb tudományos ismeretterjesztő tudósai között jegyezték. Nevéhez fűződik a 133 kötetes Cabinet Cyclopedia, amely a 19. század Angliájának legelterjedtebb tudományos ismeretterjesztő enciklopédiája volt. Lardner Számos tudományos fokozat és díj birtokában angol és amerikai egyetemeken tanított, valamint nemzetközi szaktekintélyként vasút – és hajózási társaságoknak készített előzetes hatástanulmányokat. Ez utóbbi megbízatása keretében tett néhány rendkívül pesszimista, mai szemmel megmosolyogtató elhíresült kijelentést.

Az első, működőképes gőzmozdony 1804-ben indult útjára, amely öt tehervagon és 16 utast vontatott el az angliai Pen-y-Darentől 16 km-re. Eme kezdetleges, ormótlan szerkezethez képest Robert Stephenson 1825-ben bemutatott, Lokomotion nevű gőzmozdonya valóságos evolúciós ugrásnak számított, a Stockton és Darlington közötti 14km-es távon közlekedett. Az 1829-es Rocket technikai megoldásai még egy évszázad múltán is visszaköszöntek a gőzmozdonyokban. A 19. század második felében a civilizált nyugati világban a vasparipa a szárazföldi közlekedés és teherszállítás első számú eszközévé vált. A 20. században a gőzmeghajtást kiszorította az elektromos és dízel meghajtás, így a vasút sikeresen vette fel a harcot az autóval és a repülővel, s jelentősége mind a mai napig megmaradt a személyszállításban is.

Lardner érdemei a különféle enciklopédiák megszerkesztésében tiszteletre méltóak, ám matematikai tudása már jóval szerényebb lehetett. Egy angliai vasúttársaság számára téves matematikai számításokkal “igazolta”, hogy az utasok nagyobb sebességnél a légellenállástól megfulladnak, egy hajózási társaság számára pedig “bebizonyította”, hogy egy gőzhajó nem képes annyi szenet magával vinni a tengeri útra, hogy átkeljen az óceánon.

Egy tervezőmérnök munkájára tehát nincs jó hatással a pesszimizmus, és az sem árt, ha a számításaik pontosak.

Forrás: Bakó Krisztián-Okos emberek kolosszális tévedései című könyve alapján

Németh Mónika

Németh Mónikának hívnak, 27 éves vagyok a Globális Világ magazin alapítója és szerkesztője. Magazinomban elsősorban a lélek megértésen keresztül ismerkedem a világgal, és az energiák tudatos irányítására törekszem általa. Tanulom mindennap, és a Globális Világ lett a tankönyvem. Gyarapodjunk együtt mindennap (!) Szeretettel <3

No Comments Yet

Comments are closed

Impresszum

Tulajdonos: Németh Mónika, Konecsny Ágoston Pál
Az oldal üzemeltetője: GV Média | Egyéni vállalkozás
Adó.sz: 67916744-2-28
Nyilvántartási szám: 50945638
Nyilvántartási szám: NAIH-109471/2016
ÁSZF | Adatvédelmi nyilatkozat

A bankkártyás fizetés biztonságát az SSL védelem garantálja. Biztonságos fizetési felületet.

Fizetés

Weboldalunk SSL tanúsítvánnyal rendelkezik.

A bankkártya adataidat soha nem ismerjük meg és mi nem tároljuk. A fizetésért egy PayPal tulajdonában álló cég felel, a Braintree. Így biztos lehetsz benne, hogy minden adatod biztonságban marad, hiszen a PayPal neve garancia. Az SSL vagy a teljes nevén a Secure Socket Layer egy olyan protokoll, amely a webböngészés alatt biztosítja a biztonságos kommunikációt a kliens (a honlap látogatójának a böngészője) és a szerver (a honlapot kiszolgáló tárhely) között.

Ügyfélszolgálat

Amennyiben kérdése van, kérjük, keresse fel ügyfélszolgálatunk.

Telefonon
Hétfőtől - Péntekig: 08:00 - 20:00
Szombaton: 09:00 - 14:00

Németh Mónika | +36 30 422 9550

A kiszállításokért a Magyar Posta Zrt. - MPL Futárszolgálat a felelős.
A csomagok nyomonkövetése itt érhető el a rendszer által kiküldött azonosítóval.

Ügyfélszolgálati e-mail: info@globalisvilag.com
Rendeléssel kapcsolatos ügyintézés: rendeles@globalisvilag.com
Médiaajánlat: sales@globalisvilag.com